fbpx

Bemutatkozás

Kristóf Galéria - Olajfestmények - Kristóf festőművészek - olajfestészet

 

Kristóf Bálint Kristóf

1949-ben Veszprémben született. 11 éves korában kezdett aktívan alkotni grafittal, szénnel, pasztellal, akvarellel, majd 14 évesen már olajjal is próbálkozott. Nagy hatással voltak rá a francia impresszionisták, főleg Monet és Cézanne. A virágcsendéletek mellett alkotásaiban a balatonfelvidéki tájakat örökíti meg. Realista képeinek színei szinte árasztják felénk az éltető fényt és az oxigéndús levegőt. A művész ma Keszthelyen él és dolgozik a Toldi utcai műteremlakásában.

Kristóf Ráfli Ágnes

1956-ban Lajosmizsén született. 10 évesen már érdeklődött a képzőművészet iránt. Általános iskolás korában Kuntszentmiklóson Gál József festőművész rajz szakkörébe járt, Kecskeméten Palkó József festőművész tanította, majd középiskolásként Kalocsán Kovács László festőművész, főiskolásként pedig Pataki Ferenc festőművész tanítványa volt.

Sorsszerűnek érezte, hogy 1976-ban Tapolcára jöjjön, ahol megtalálta élete párját, aki ugyancsak festő. Együtt járták a balatonfelvidéki tájakat, hogy megtalálják a múló idő enyészetre ítélt szépségeit, a gazzal benőtt romos pincéket, a falvak omladozó házait, régi utcáit.

Alkotásaik a bélyegnagyságtól a nagyobb méretűekig a világ messze tájaira is eljutottak.
A művészházaspár ma Keszthelyen él és dolgozik.

Krizanta Kristóf

Szüleihez hasonlóan készít olajfestményeket, de digitális alkotásokat is. Digitális festményei ecset helyett digitális ecsettel, vászon helyett digitalizáló táblára, az olaj vagy akrylfesték helyett a tintasugaras nyomtatóban lévő speciális tintával készülnek vászonra. A digitális festmények lényegüket tekintve pontosan ugyanolyanok, mint a hagyományos festmények.

Shopping Cart